Nem tökéletes. Kifejezetten összecsapott. A ritmuson van mit javítani, meg néhány infantilis berögzülésen is, de első szülés hosszú ideje. És kedves nekem. És vannak benne jó mondatok. Jó kiindulási pont.
Ne pas parfait. Explicitement vite fait. Il y a pas mal de choses à corriger concernant le rythme et certaines fautes infantiles fixées mais mon premier accouchement depuis logtemps. Et cher pour moi. Et il y en a de bonnes phrases. Bon point de départ. (Soon in French)
Már senki sem járt az utcán ezen a vasárnap estén. Az időátállítás óta így este nyolc után is éjszakai sötétben pihent a város; elnyűtt macskaköveivel, kihalt utcáival, büszkén feszítő bérházaival. A hideg és a sötét hamar beljebb tessékelte a népeket. Békés családi vacsora asztalok köré, a szokásos esti tv műsor elé vagy épp a nagymamát befejezésre váró kötéséhez.
Azonban a főutcáról nyíló egyik tágas utcában álló magas bérház negyedik emeletén fény, zene és mulatság szűrődött ki a nyitott ablakon. Majdhogynem felmelegítve a kinti fagyos estét. Todd Rundgren Hello it’s me című számát lent, az utcáról is tisztán ki lehetett venni. Fönt, az ablakon túl pedig vidám, az alkoholtól már kicsit spicces, húszas éveikben járó fiatalok tobzódtak lelkesen.
A sarokban, a puncsos tál mellett már rendezetlenül szétborogatott műanyagpoharak a társaság felhőtlen jókedvéről tanúskodtak. Néhány lány légiesen vonaglott a félhomályban megvilágított szalon közepén a zenére. Viccesen próbálták visszaadni Madonna tánclépéseit, de a már elfogyasztott alkohol mennyisége ebben igencsak akadályozta őket. Tobi a büfé asztal mellől el nem mozdulva megállás nélkül tömte magába, ami ehető volt. Evett bánatában, hogy Liliane, a búza szőke hajú elhagyta.
- A lényeg, a lényeg… - összegezte bölcsen a mellette álló Olof – mind egy kurva. – s nagyot kortyolt bóléjából.
A wc-ben a srácok visítva röhögtek saját ördögi tervükön. Vízibombákat töltöttek tele vízzel, hogy aztán majd váratlanul a lányokra dobják. Infantilisan izgatott készülődésükben az egész fürdőszobát összefröcskölték, néhány vízibomba már maguk között megsemmisült; ezzel csak fokozva a hangulatot.
A hálószobában a filozófus blokk bőszen szívta magába a minőségi anyagot. A félhomályban épp azt taglalták, hogy Hesse az isten. És hogy ez az anyag „űrkolosszális”.
- Űrkolosszális – ismételte Jürgen, majd hiéna módjára tört ki vihogásban.
A nappali egyik falának dőlve kezdett szépen lassan gomolyogni a súlyos dráma. Itt szenvedett egymással a két házigazda. A lány kedvenc fekete ruháját gyűrögette, úgy hallgatott, s forgatta fejét jobbra majd balra bánatosan. A fiú mellette állt összefont karral, komor tekintettel. Néha a lány arcát simogatta, majd nagy hévvel magyarázott. Szemmel láthatóan nem jutottak egyről a kettőre.
- Ne csináld már a hisztit! Érted? Fejezd már be!
A lány arcát a kezeibe temette. Nem jött ki hang a száján, csak nagyokat és hosszan sóhajtott.
- Naa – ragadta meg a srác a vállát – Gyere már ide! Felejtsük el, és gyere már ide! - Megpróbálta megcsókolni a lány arcát, de az továbbra is mereven hallgatott. – Fejezd ezt be! Kapd már össze magad! Utálom, mikor csinálod ezt a….ezt a…. – a lány kezei mögött megjelent kétségbeesett, sírástól vöröses arca. Nagyot nyelt és a fejét rázta. Csöndben maga elé bámult. Majd felszipogott. A srác ideges lett; hirtelen mozdulattal elébe állt; gyorsan, kimérten és halkan beszélt.
- Három hete szervezzük ezt a bulit. Minek most elcseszni? Hm? Hogy rajtunk csámcsogjanak a hülye barátaid. Hogy a barátnőid az idióta tanácsaikkal idegesítsenek. Fejezd be a sírást! Utálom ezt a fancsali képed. Teljesen kiborít.
A lány elnézett arca mellett, a semmibe. A fiú leszegett fejjel idegesen beszívta a levegőt. Így hallgattak egy darabig.
- Nem megy. Nem bírom – kezdett bele a lány magas hangon. – Nézd, ha ilyen alapvető dologban különbözik az álláspontunk. – Csuklójával durván megtörölte orrát. – Megrémítesz.
Azzal az erővel a fiú szorosan megmarkolta a lány jobb karját.
- Megrémítelek? Én rémítelek meg, bazdmeg? – szorított a lány karján. – Mi a jó ég van veled?! Lemosod a sminkedet, összeszeded magad, és mosolyogva végigkínálod a hidegtálat, amin egy órán át dolgoztam. Oké?
A lány tehetetlenül belemarkolt az őt szorító karba. Akár egy tébolyult tigris, dühtől párás szemeit a fiúnak szegezte – Megfulladok… - sziszegte fogai között. Mélyen a fiú szemébe nézett, úgy tagolta – Megfojtasz. Nem bírom!
Valaki ijedten felsikított a szoba másik feléből.
– Ááá! Te hülye állat! – Ida állt ott lefagyva, elázott hajjal és ruhával, feje búbján egy vízibomba vicces maradványaival. A fiúk a háttérben kórusban hörögtek fel és megtapsolták a célzó egyed telitalálatát.
- Most nézd meg, mit csináltál! Szerinted hány évig tartott így beállítani a hajam? - visszhangzott fenyegetően a távolból, a fiúk után rohanó Ida.
A srác unottan nyugtázta a történteket és visszafordult. Engedett szorításán, sőt gyengéden el kezdte simogatni a lány karját. Az továbbra is elkeseredetten nézett a fiú arcába.
- Naa, felejtsük el, édes. Nyugodjunk le szépen. Foglalkozzunk a vendégekkel és élvezzük az estét! Hm?
A lány nem szólt egy szót sem, de párás szemét le sem vette a fiúéról.
- Mosolyogj már… - kérlelte félig idegesen a srác.
Hallgattak.
- Nem mosolygok. Nem tudok mosolyogni – kezdett bele komolyan a lány.
- Héé, nem láttátok Romy-t? – szakította őket félbe a spiccesen mosolygó Armin – Lenyúlta az összes cigimet! Most mondjátok meg! – vigyorgott idiótán.
- Nem. – vágta rá morcosan a fiú.
- Ha nem, nem. Nem? – gügyögött spiccesen Armin, majd meglátott valamit a másik szobában és felcsillant a szeme – Én is, én is! Várjatok meg! Papa Armin érkezik! – és sietve elrohant.
A lány rövid csönd után remegő hangon vágott bele újra.
- Nem kapok levegőt melletted. Mert megfojtasz. – ösztönösen nyakát kezdte dörzsölni, és nehezeket sóhajtott. – Nem tudom ezt így csinálni.
- Te saját magadat fojtod meg, senki sem bánt. Nézz már magadra! Szánalmas vagy, ahogy itt nyávogsz. – Ezen a ponton a lány könnycsatornái feladták rendíthetetlen ellenállásukat, és két forró patakban folyt végig arcán az összes elnyelt rosszindulatú megjegyzés a ruháira, sminkjére, tartására, a rasszista viccek, a semmibe vétel s az a sok megalázó utasítgatás társaságban.
- Rémesen nézel ki. Hagyd abba! Én így nem akarok rád nézni – s a fiú kezdett távolodni a lánytól. De még mielőtt elindult volna, a lány zokogva belémarkolt.
- Eressz el! – vetette oda. – Szedd össze magad, addig nem beszélek veled.
- Nem – szipogta minden erejét összeszedve a lány – Azt akarom, hogy ez így ne menjen tovább! Nem kapok levegőt, nem érted?! Fejezd be, kérlek!
- Már tök mindegy. Az egész bulit elcseszted.
A lány végtagjaiból kiáramlott a vér, és a fal mentén lassan lecsúszva guggoló helyzetbe csuklott össze, úgy zokogott.
- Állj föl! – utasította a fiú. – Állj föl, de most rögtön.
A lány azonban sajnos nem hogy felállni, de érthető mondatokat alkotni sem volt képes.
- Gyerünk, állj már föl! – folytatta a fiú. - Vagy kidobom a vázádat az ablakon – vetette oda jobb híján. – Mindenki téged néz, az ég szerelmére!
Pár másodpercig tétován állt egy helyben, majd fogta magát és dühödten megindult az asztal felé.
- Nem! – kiáltotta a lány torkaszakadtából; és újult erővel állt talpra. – Nem! Nem! – a fiú után viharzott, aki addigra már felkapta az egykori születésnapi ajándékot. A lány oldalról teljes erejéből megragadta és rántott egyet a szépen megmunkált, szecessziós műdarabon.
Állítólag az ember legnagyobb vészhelyzetekben képes a legnagyobb, önmaga által sem ismert erő kifejtésére. Ám a lány akármilyen elszántan is küzdött, a fiú erősebbnek bizonyult, s a kívülről igen nevetségesnek tűnő párbaj közben egyre közeledtek az ablak felé.
A társaságból néhányan megálltak és elhűlve követték az eseményt. Még a krémest magába lapátoló Tobi is leállt egy pillanatra és tátott szájjal figyelte a tébolyult harcot.
A lány teljes erejéből próbálta magához venni és megmenteni a vázát; beleharapott a srác megfeszült karjába. Az meglepetten felkiáltott, de a vázát nem engedte; még nagyobb hévvel rángatta a súlyos dísztárgyat és a rajta majomszerűen kapálódzó lányt. A feszültség a levegőben a tetőfokára hágott, szavakra már nem volt szükség; mindkét fél elkeseredetten, egy hang nélkül, néha-néha felnyögve vagy felszisszenve küzdött.
Végre ott álltak egy méterre az ablaktól. A lány érezve a vég közeledtét, újból kísérletet akart tenni, hogy egy éleset harapjon az inas karba, vagy ahol épp éri.
De mégsem? Egy pillanat műve volt. Mintha a szoba energiarendszere egy másodperre átrendeződött volna, az erőviszonyok megtörtek, a testek megálltak egymásnak feszülni, mintha csak ez lett volna kapcsolatukban a legeslegutolsó közös megegyezés: szinte közös erővel lendítették a vázát a sötét semmibe.
A tompa csörrenésre a fiatal fiú összerezzent. Még épp elkapta, ahogy az utca másik részén álló házból egy vaskos tárgy repült az utca kövére.
A macskát jött ki megkeresni a házból; nem szerencsés, ha éjszakára elkóborol ugyanis. Most annyit látott, hogy a világos ablakban a párkányba támaszkodva megjelent egy nő sötét sziluettje és sírt. Próbálta értelmezni a képet. Majd más nők is megjelentek az első körül, s ott zsizsegtek.
Így állt kissé zavartan elgondolkodva a hideg éjszakában.
- Megtaláltad? – kiáltottak utána a házból.
Hirtelen észrevette, hogy milyen hideg van. Visszatért elkalandozott gondolataiból.
- Nem. – válaszolta anyjának.
- Akkor gyere már be! – hallatszott a házból. – Légy szíves, ne húzd az időt! Holnap iskola!
Tétován megindult a nyitott ajtó irányéba, ám félúton még egyszer felnézett a szomszédos ház ablakában álló furcsa képre. Érdeklődve borzolta szemöldökét és elgondolkodott. Majd lassan besétált a házba.
A sötétben egy macskaszempár villant meg egy pillanatra a hold fényében. A távolodó fiút szemlélte.
– Minden rendben lesz, fiatalember, minden rendben lesz – gondolta Attila.
