Final Cut

http://videa.hu/videok/film-animacio/holgyeim-es-uraim-elozetes-final-cut-palfi-gyorgy-jIGs0PYDska2uh4Z

Milyen szerencse, hogy az anyagilag tengődő magyar filmipar ilyet is tud generálni. Pálfi György 3 év alatt, 450 klasszikusból vágta össze filmjét kockáról kockára, hogy abból saját, új történetet kreáljon. Kár, hogy a szerzői jogok miatt vetítése egyelőre bajos...

Quelle chance que l'industrie cinématographique hongroise financièrement végétative peut générer de telles choses également. Pendant un travail de 3 ans, utilisant 450 de classiques Pálfi a monté son film bordure par bordure pour arriver à raconter sa propre, nouvelle histoire. Dommage que pour l'instant il y a de petits problèmes autour de la projection à cause des droits d'auteur...

Az utolsó esély kabaréja - Kabaret de la dernière chance

Kellemes vacsorával egybekötött kabaré est a Bellevilloise-ban.  Az asztalok közepén oliva cserjék; mediterrán hangulat és izgatott készülődés lengi be az éttermet. Szépen-lassan megtelik az egész csehó. Helyi felszolgálók és a kabaré tüzes táncoslánykái keresztezik egymást egyre bőszebben az asztalok között. S az első elfogyasztott üveg jóféle vörös bor után, lám megjelennek az Utolsó esély kabaréjának házigazdái a porondon.

Chilében, egészen pontosan az Atacama sivatagban járunk, ahol a Halley üstökös elhaladása alkalmából tiszteletét teszi a Kabaréban a köztársaság elnöke. Mindenki pattanásig feszült, s a szebbik arcát szeretné mutatni ezen a különleges estén. Bár ahogy a név is sugallja, az utolsó esély kabaréjának lakói korántsem tökéletességre fejlesztett számaikról ismertek. Itt-ott egy hangot elüt a zongorista, az elázott ezredes rendszeres időközönként beleordít a műsorba, egy gomb lepattan a csillámló jelmezről, a bűvésztrükk sehogy sem akar sikerülni; a buzgó igyekvésben valahogy minden egy fokkal eltolódik. A szereplők és számok keserédes-börleszk színezetet nyernek. Valójában mintha egy Vonnegut regény megelevenedett karakterei rendeződnének zenés estébe és járnák az utolsó esély kabaréját előttünk. Teszik mindezt az erőskezű, ám szintén fura figura színpadmester, a bestiális eleganciájú José Aceitun vezénylete mellett. A kabaré rendszeresen fogadja közel- s távolról érkező kedves vendégeit, az előre megírt történet így folyamatosan, előadásról, előadásra formálódik, újul. Az egyik csúcs ezen az estén egy meghívott, Denis Lavant, megindító harmonika virtuóza volt. Egyszerű és magával ragadó, egy életre kelt zenedoboz, ami néhány percre messzire elrepít a párizsi napi verklitől és megforgatja a nézők szívecskéjét. Szintén remek pillanat volt, mikor a szigorú, ám melodramatikus alkatú háziasszony Môme Bijou a táncos lányok gyűrűjében dalra fakadt. Érzéki, mégis kimért, néha pedig vicces lágy, ugyanakkor olykor ügyetlen, groteszk mozdulatai miatt.. Szalonspicc és ledéren öltözött hölgyek kavarognak az éterben. Az utolsó esély kabaréja az Ecole du Jeu diákjainak és az ő amatőr partnereinek szép vállalkozása, egyáltalán nem amatőr végeredménnyel.  A vacsi és a bor finom volt. S a HÉV-en még mindig a keserédes kabaré utolsó refrénje cseng fülemben: van, aki nyitott szemmel álmodik, s van, ki csukott szemmel él…( Il y a ceux qui rêvent les yeux ouverts /Et ceux qui vivent les yeux fermés)

Soirée cabaret plaisante avec dîner sympa à la Bellevilloise. Au milieu des tables des arbustes d’olivier; ambiance méditerranéenne et préparation exaltée brandillent dans le restaurant. Au fur et à mesure le bouge entier se garnie. Des serveurs locaux et les fillettes fougeuses du cabaret se croisent avec de plus en plus de frénésie parmi des tables. A l’issue de la première bouteille de vin rouge de choix consommée les voilà les maîtres du Kabaret de la dernière chance qui entrent en lice.  

On est au Chili, plus exactement dans le désert Atacama, où à l’apropos du passage de la comète Halley le président de la République apporte ses hommages au Kabaret. Tout le monde est dans une ambiance hypertendue et aimerait présenter le plus joli côté de son visage à l’occasion de cette soirée spéciale. Bien que le nom suggère également, les habitants du Kabaret de la dernière chance ne sont pas réputés par leurs numéros perfectionnés et de loin. Par-ci par-là la pianiste frappe un faux son, le colonel soûl interromp systématiquement en geuelant dans le spectacle, un bouton qui se détache du costume brillant, et un numéro de prestidigigtaion n’arrive nullement à se réaliser; dans le zèle laborieux à la fin tout se décale d’un degrée. Les performeurs et les numéros atteignent un ton burlesque-doux-amer. Au fond c’est comme si les personnages d’un roman de Vonnegut se seraient animés pour ensuite s’organiser en soirée musicale et danser le Kabaret de la dernière chance devant nos yeux. Ils le font sous la direction du conférencier José Aceitun à poigne ayant une élégence bestiale. Le Kabaret acceuille régulièrement ses invités venant de loin ou de proche, l’histoire écrite d’avance se forme, se renouvelle ainsi continuellement de soirée en soirée. L’un des sommets ce soir était le virtuose d’accordéon émouvant d’un invité, Denis Lavant. Simple cependant entraînant, une boîte à musique réanimée qui lance à volée loin du métro-boulot-dodo parisien et fait tourner les ptits coeurs des pectateurs. Un moment splendide également quand la maîtresse Môme Bijou sévere  toutefois de charactère mélodramatique entonne un chant au milieu du cercle des danseuses. Sensuelle en même temps compassée des fois marrante à cause de ses mouvements doux pourtant maladroites et grotesques de temps en temps.  

Pointe de vin et des demoiselles habillées de façon dissolue tournoient dans l’éther. Le Kabaret de la dernière chance est une belle création des élèves de l’Ecole du Jeu et leurs partenaires amateurs, avec un résultat ne pas amateur du tout. Le dîner et le vin était bien. Et même dans le RER il y a le dernier refrain du cabaret doux-amer qui résonne dans mes oreilles:  Il y a ceux qui rêvent les yeux ouverts /Et ceux qui vivent les yeux fermés…

A pitbull cselekedetei - Les Actes de Pitbull

Luxus, hogy Párizsban nézhetem Nagy Zsoltot és Stefanovics Angélát játszani, azt hiszem. A Standard Idéal Fesztivál vendégjátékaként bűvölt a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat az MC93 színpadán. (Márton Dávid Jól hangolt zongora c. darabja is, úgy egyébként)

 „Az ősi legendák dühös prófétája – Nagy Zsolt- , sok ezer éves kóborlás után, ma reggel Budapestre érkezett. Leszállt a nemzetközi vonatról, kijött a Keletiből, bevetette magát a városba, ahogy pitbull a játszótérre – és ma este találkozik velünk... „

A mózesi prófécia után kezdődhet is a játék, a Pitbull érdekes évődés után bevezet bennünket, nézőket egy fásult pesti pár intim világába. Hopp, hirtelen ott ülünk egy nappaliban, két idegen ember kiábrándító valóságában, zavarba ejtően közel. Itt „tesz rendet” a Pitbull pörgős szövegekkel, nem köznapi módszerekkel, kemény szarkazmussal. A színészi játék közvetlen és bátor, hátborzongató ahogy a Pitbull belenéz a szemembe, s ugyanúgy én is visszanézhetek az ő szemébe, oda-vissza működik. Sírni tudnék a szabad akarat híján ide-oda hányódó, édes-rémes, naivan buta, ám számító nőcske láttán – Stefanovics Angéla; illetve az egész lepukkant erőtlenség ebben a szürke pesti lakásban nem az újdonság erejével hat, mert láttunk már ilyet, de tud újat mutatni. Újra és újra képes sokkolni, hogy emberek valóban figyelem, értelem, elhatározás nélkül élik túl az ócska hétköznapokat egymás mellé rakva. Zsuzsa –Lőrincz Zuszsa -  belépője vérprofi, a darab közepén a Pitbull faggatásának engedve, a közönség soraiból lép be a játéktérbe. Sokszor nem könnyű szétválasztani amúgy, hogy előre megírt jeleneteket vagy improvizációt látunk. Ami nem véletlen, mivel a mű a színészek improvizációiból összeállt, ám rögzített szöveg eredménye, amit Kárpáti Péterrel közösen állítottak színre. A párbeszédek fenemód életszerűek és energikusak, valóban olyan, mintha a darab előttünk születne. A kusza kapcsolatrendszerek, és szilánkos családi történteket nyomasztó kilátástalanságát a Pitbull vezette – szintén imprónak ható – finálé-tánc oldja fel. Nagy Zsolt, Boross Martin, s végül Stork Natasa belépésével építik fel Godard Bande a part-jának mókás táncjelenetét egy Riders on the Storm feldolgozásra.

Büszkeség, hogy végre egyszer nem Orbán Viktorról kell magyarázkodnom…Egy szomorú, ám ismert valóság kontúrja. Kemény honvágy. Szörnyülködés és röhögés. 

C’est du luxe que c’est sur Paris que je peux regarder jouer Zsolt Nagy et Angéla Stefánovics, je crois. La Troupe Secrète dirigée par Péter Kárpáti a charmé sur la scène du MC93 en tant que spectacle invité au Festival le Standard Idéal. (Le Clavier Bien Tempéré de Dávid Márton également, d’ailleurs.)

„A la suite de l’errance de plusiers milles d’année le prophète rageur des ancinnes légendes – Zsolt Nagy -  ce matin est arrivé à Budapest. Il a déscendu du train international, est sorti de la Gare de l’Est, s’est immergé dans la ville, comme le pitbull qui se lance à l’aire de jeu – et ce soir il nous rencontre…”

A l’issue de la prophétie mosaïque on n’a qu’à commencer le jeu, après un badinage intéressant le Pitbull nous invite vers l’intérieur du monde intime d’un couple blasé de Pest. Hopp, tout d’un coup on est assit dans un salon, dans la réalité de deux inconnus désabusés, d’une proximité embarrassante. C’est ici que le Pitbull „va mettre de l’ordre” à travers des paroles bien dynamiques , des méthodes inhabituelles, du sarcasme dur. Le jeu de l’acteur est droit et courageux, il donne froid dans le dos comment le Pitbull regarde dans mes yeux, et comment moi pareillement, de la même manière je peux regarder dans ses yeux, ça marche mutuellement. Voyant la femme qui est ballottée de droite et de gauche sans volonté libre, mignon-python, naïvement bête cependant intéressée – Angéla Stefanovics – je pourrais pleurer; et toute cette stagnation rebattue dans cet appartement gris de Pest ne surprend pas en tant que nouveauté, parce que l’on a déja vu de telles choses, mais ill est capable d’ offrir de nouveaux aspetcs. C’est un choque de nouveau et de nouveau comment des gens arrivent à survivre de vieux quotidiens sans attention, intelligence, résolution rangés côte à côte. L’entrée de Zuzsa – Zuszsa Lőrincz – est archi pro, au milieu du spectacle, elle cède au questionnement du Pitbull et entre sur scène  des rangs du public où elle était assit jusqu’à présent. D’ailleurs de nombreuses fois il est difficile de différencier s’il s’agit des scènes préalablement écrites ou on voit des improvisations. Cela n’est pas accidentel car l’oeuvre est le résultat d’un texte fixe mais qui a été écrit à partir des improvisations des comédiens.  Puis la mise en scène est un travail collectif entre Péter Kárpáti et la troupe. Les dialogues sont rudement vraisemblables et énergiques; il est vrai, on a l’impression si le spectacle se créerait devant nos yeux. Le manque angoissant de perspectives  des relations désordonnées et des histoires familiales comminutives est débloqué par la danse-finale – qui a aussi l’air d’un impro – dirigé par le Pitbull. Zsolt Nagy, Martin Boross et enfin Natasa Stork qui entre dernièrement, ils reconstituent la scène de danse drôle de Bande à Part de Godard accompagnée d’une reprise de Riders on The Storm.

Fierté qu’enfin une fois ce n’est pas l’apropos de Viktor Orban que je dois m’expliquer..Le contour d’une réalité triste mais bien connue. Mal de pays dur. Stupéfaction et éclat de rire.